ingatlancoach

Nem minden sikertörténet jön könnyen

2019. október 01. - IngatlanCoach

Munkánk során gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy ingatlan úgy a tulajdonos szívéhez tud nőni, hogy elkezd kizárólag érzelmi alapon mérlegelni, s így nem feltétlenül a racionális, jó döntést hozza meg, mert pl :

  • örökölte a lakást, egy kedves szerettéhez köti, mint egy utolsó kapocs
  • sok szép emléke kötődik hozzá, élete fontos állomásai, amit nem akar vagy nem tud még lezárni
  • egyéb érzelmi okokból ragaszkodik hozzá

Mit csinál ilyenkor egy igazán jó ingatlanos? Presszionál vagy kivár?

Nyilván nincsen erre egy általános recept, hiszen minden helyzet teljesen más, de irodánk filozófiája szerint egy jó ingatlanos ilyenkor kicsit pszichológussá válik, igyekszik ráhangolódni az ügyfele lelkiállapotára és segít neki meghozni a legjobb döntést.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy viszonylag friss ingatlan eladásunk, a Kalapács utcai lakás története. Antal Zsuzsanna kolléganőnk közel másfél év (!!) után, a közelmúltban adta el ezt a lakást.

eladva.jpg

Talán ez így elsőre nem tűnik olyan nagy sikernek, hiszen nem kelt el gyorsan az ingatlan…De ha egy kicsit mögé nézünk a dolgoknak, megérthetjük, hogy ebből a helyzetből Zsuzsi kihozta a legtöbbet.

Nem minden sikertörténet egyforma, nem mindegyik jön egyenes úton. Ebben az adás-vételben fontos tényező volt, hogy egy olyan lakásról van szó, amihez az eladók nagyon ragaszkodtak, hol elengedték, hol mégis megtartották volna. Ezért volt kulcsfontosságú Zsuzsi érzékenysége és rugalmassága. Képes volt rá, hogy a lakás eladásánál végig fontosabbnak tartsa azt, hogy az ügyfelei maximálisan elégedettek legyenek, és akkor történjen meg az értékesítés, amikor valóban készen állnak az eladásra, mint azt, hogy mikor adhat el egy ingatlant és jut hozzá a jutalékhoz.

Mindvégig türelemmel kitartott és kivárta, míg az eladó végleg döntésre jut, képes elengedni a lakást teljes szívvel.

És igen, szerintünk pont ILYEN egy jó ingatlanos.

Kitartó, de rugalmas.

Agilis, mikor az kell, de nem presszionál, hanem türelemmel és elfogadással fordul az ügyfelei felé.

zsuzsi_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ingatlancoach.blog.hu/api/trackback/id/tr5915032116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása